2012. július 3., kedd

KORMOS ISTVÁN KÖNYVAJÁNLÓ


KÖNYVAJÁNLÓ:
Kormos István
Az égigérő fa. Osiris, 2003
Mesék Vackorról. Osiris, 2006


A nyár gyerekei. Móra, 1986
A Pincérfrakk utcai cicák és más mesék. Osiris, 2002 
 Mese Csirió mókuskáról  
Hol volt,
hol nem,
volt a Mátrában,
ahol a meggyfán
terem a kókusz,
volt,
ahogy mondom,
egy kicsi mókus.
Csirió volt a neve!
Rozsdaszínű a farka,
csöpp puha gomb az orra,
arany csillag a szeme.

Hát ez az édes Csirió,
ez tudta még csak,
hogy mi jó!
Egész nap ugrált
fáról fára,
vidám országa
volt a Mátra.

Egy napon,
szép fényesen,
sétálgat Csirió mókus,
sétálgat fenn a Mátrában
a tücskös zöld réteken.
Aznap volt mamája
születésnapja,
s gondolta: virágot szed neki,
aztán a sok vadvirággal
odújuk telirakja.

Sétálgat csöpp Csirió,
s látja, hogy körben a réten
van virág,
van millió.
Sugaras szívvel szedi,
két marka majdnem teli.

Hanem,
hajajjahaj!
Közeleg szörnyű baj!
Mert a mókuska
nem veszi észre,
hogy egy settengő
ravaszdi róka
követi loppal
az erdő óta,
követi őt a tücskös rétre.
Hason a fűben mászik,
csak a farka bojtja látszik,
és a sok hegyes foga
épp mókushúsra vásik.

Szömörcebokor mellett
megáll Csirió mókus,
s csöpp hangján énekelget.
Nem tudja, mi a vész,
ezért olyan merész.
A róka már közel,
méregeti magában,
hogy zsákmányát egy szuszra
hogyan ragadja el!

Akkor arra száll
egy kisrigó,
s kiált a mókuskának:
– Menekülj gyorsan, Csirió!

Szalad Csirió,
föl a fára,
rohan a ravaszdi
róka utána.
Már az odúban Csirió,
fa alatt dühös a róka,
mert nem jut neki semmi jó.
Fenyeget csak fölfele:
– Megállj, te Csirió mókus!
Csak egyszer onnét legyere!
Leszel még a vacsorám,
rozsdálló farkú komám!

Akkor a vállán
nagy mancsot érez,
dörmögő hangot hall,
s az a hang kérdez:
– Micsoda? Miket beszélsz?
Az édes Csiriót fenyegeted?
Kapsz most három nagy pofont,
hogy elrepül a fejed!
Nesze! nesze! nesze!
Meg ne süketülj bele!

Egy öreg mackó
áll mögötte,
aj, de súlyos
az a nagy ökle.
Ravaszdi nyüszít-nyivákol,
nem bújhat a szorításból.
– Kotródj a Mátrából,
hordd el az irhád!
Hogyha meglátlak,
azt ki se bírnád!
Mert megnyuvasztalak,
te settengő alak!

El is kullogott,
el a róka,
Csirió boldogan
él azóta.
Ugrál a Mátrában
fáról fára,
talál a réteken
ezer virágra,
s mert gondja nem lehet,
él a világba.
Az aranyhalacska és a csuka
     
        Hol volt, hol nem,
        a Dunában,
        volt egy csöpp aranyhalacska,
        olyan kicsi, mint az ujjam,
        a legeslegkisebb ujjam,
        volt hát egy aranyhalacska,
        aki mindig maga úszkált
        Duna fodros hullámában;
        úszkált apja háza körül,
        sétált le és föl a vízben,
        fickándozott a farkával,
        míg egy ízben
        találkozott a csukával,
        a Duna
        és minden vizek urával.
           
        Úszott a nagy uszonyával,
        iszonyú nagy uszonyával,
        fröcskölte a vizet fennen,
        olyan gyorsan ment a vízben,
        mint a villamos a parton,
        vagy annál is sebesebben.
        Meglátta a csöpp aranyhal
        s ráköszönt, de gyönge hangon:
        – Jó napot kívánok,
        csuka bácsi!
        Hogy tetszik lenni?
        Mit tetszik csinálni?
           
        Azt mondta erre a csuka,
        a Duna
        és minden vizek ura:
        – Hallod-e, te kölök!
        Kinevetsz?
        Mindjárt elnáspángollak,
        hogy meggebedsz!
           
        – Csuka bácsi, kérem,
        én nem nevettem,
        csak köszöntem –
        felet az aranyhalacska;
        de a csuka,
        a Duna
        és minden vizek ura,
        mérgesen csak azt mondta:
        – Megállj!…
        Megállj, te kölök!…
        S a méregtől,
        ha lett volna neki,
        csak úgy kunkorodott volna
        a bajsza.
           
        Azzal magát fogja,
        és az aranyhalacska után úszik nyomba.
        Menekül ám a csöpp aranyhal,
        nem mer szembeszállni olyan nagy hallal,
        mint a csuka,
        a Duna
        és minden vizek ura.
        Úszik hazáig sebesen,
        hazaért csuromvizesen,
        nyomában úszik a csuka,
        a Duna
        és minden vizek ura.
           
        Zsupsz!
        Udvarukba úszik
        a csöpp aranyhal;
        ott söpröget az apja
        egy söprűvel, de naggyal.
        Kérdi a fiát:
        – Hát te, fiam,
        honnan loholsz ugyan?
        – Jaj, jaj – mondja az aranyhalacska –,
        a csuka úszik a nyomomba
        Köszöntem neki, de hiába,
        azt mondta:
        „Hallod-e, te kölök!
        Kinevetsz?
        Mindjárt elnáspángollak,
        hogy meggebedsz!”
           
        – Micsoda? –
        kiált az aranyhalacska apja.
        – Még hogy megver a csuka? –
        Azzal a söprűjét kapja,
        és úgy elveri a csukát,
        a Duna
        és minden vizek urát,
        hogy azóta az aranyhal fiát,
        azt a csöpp aranyhalacskát,
        azt a kicsit,
        icipicit,
        olyan kicsit, mint az ujjam,
        a legeslegkisebb ujjam,
        mindig
        mindenkor
        mindenütt
        békiben úszkálni hagyja.
A Pincérfrakk utcai cicák
Kormos István verses meséjéből, Lehoczky István rajzaival, Bergendy zenéjével készült animációs film, a macskák és kutyák harcáról és kibéküléséről.  (www.port.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése